Az FMA-ról, Részletesen: Cégünk fő profiljaként elsősorban, Gyermek és Felnőtt Modellek közvetítésével foglalkozik Magyarországon és Európa több országában egyaránt. A Média és a Divat mai világában nagyon fontos, hogy az egyre nagyobb és komolyabb Megrendelők kiszélesedett igényeit is teljes mértékben ki tudjuk elégíteni, ezért adatbázisunkat (egyszerre több országban) folyamatos utánpótlással, új karakterek felkutatásával, napról-napra bővítjük.Ügynökségünket a modellszakmában, (vezetőink által) szerzett, több éves tapasztalatunkra és az eközben szerzett kapcsolatainkra építettük fel.Társ Modellügynökségeinkkel közösen, a világ Divat Fővárosaiba (New York, Milánó, London, Párizs, Tokió, Peking, Sydney, Hamburg) folyamatosan közvetítünk Gyermek, Tini és Felnőtt modelleket. Ennek eredményeként sok általunk menedzselt modell is Nemzetközi Hírnévre tett szert, valamint pózolt már világhírű magazinok címlapján.
Modelljeinket gyakran láthatják szerepelni különböző nemzetközi kereskedelmi Tv csatornák műsoraiban, illetve rendszerességgel megtalálhatóak a nemzetközi Divat, Szépség és Tini Magazinokban is egyaránt. Ügynökségünk, egyedülállóan kezdeményezte annak lehetőségét, hogy a szereplés, a hírnév és a modellkedés, Mindenki számára elérhetővé váljon. Lehetőségeinket bővítve, folyamatosan terjeszkedünk Európa egész területén. Célunk az, hogy a modellszakmát olyan jelentkezők is elkezdhessék, kipróbálhassák, Akiknek eddig még nem volt rá lehetőségük.
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az ügyfelek/családok és megrendelőink, minden mértékben meg legyenek elégedve velünk, munkáinkkal és szolgáltatásainkkal is egyaránt. A menedzselésen túl, folyamatosan szervezünk Oktatási Intézményekbe (Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Középiskola stb…) rendezvényeket, melyek az oktatáson felül a szórakoztatásra is épülnek. Ezen felül gyakran adjuk nevünket különböző Jótékonysági Rendezvényekhez, melyet Szépségversenyek és Családi Napok keretében juttatunk el az adott ország minden nagyobb Bevásárlóközpontjába, Szállodájába, Rendezvénycsarnokába. Kapcsolatainknak és ügynökségünk elszántságának köszönhetően több nagyobb modellrendezvény/esemény és szépségverseny is a Mi nevünkhöz fűződik.
Invalid email address The contact email seems to be unresponsive to messages. Replace it with the professional's correct address and reactivate communication.